again*

 in medias res*
vágjunk a közepébe.
természetesen közhely teli, értelmetlen, agyon bonyolított, metaforákban gazdag befegyzés lesz ez is, mivel nálam ez a hagyomány. *taps*


*mi változott az életemben?
... mi nem? senki, és semmi nem ugyanaz. legfőképpen én nem. a külsőm 180 fokos fordulatot vett. bmegg nem ismernek fel a rokonaim..:)) unokatesóm a buszon némi fázis késéssel ismert fel. nagyjából 2 megálló kellett, míg egyáltalán betudjon kategorizálni valahova. szerintem még most sem tudja kinek köszönt, biztos azt hiszi valami random ember vagyok aki mindenkinek köszön. nem téved sokat. :DD


*csak a külsőm változott?
nem. erős lettem. túl éltem azt a fájdalmat, amit elképzelni sem tudtam. túl éltem a lelki halált. soha nem éltem át ekkora fájdalmat.. nem léteztem. igen, ez a legjellemzőbb mondat, nem voltam képes létezni.
"az agyam tudja,  hogy a tüdőmnek semmi baja, de zihálok.. nem kapok levegőt, zihálok, és érzem, hogy magával ránt egy erő.."
fájt a lét, a létezés, a felkelés az ébredés..
de élek nem? akkor hol itt a probléma?


túl estem második lázadó korszakomon. dohányzom iszom, és minden hasonló finomság. 
lógok, bukok, hazudok, lopok, csalok. 
de tudom, hogy nem helyes. 




majd irok ha lesz kedvem. ||

szétesve*

Nem voltam egyedül, és nem is leszek, mégis mostmár magányos vagyok. Barátokkal lehetek, és nem is kéne semmi mást tennem, csak saját magam adni. De már ahhoz sincs erőm. Semmit nem segít ha itthon ülök, bámulom a tájat, és próbálom nem észrevenni, hogy erős sorvadást érzek a szívemből kisugározva az egész testemben. A legeslegrosszabb mégis az, hogy a szivemben megmagyarázhatatlan boldogság van. Az én lelkem és az övé bennem még mindig egy. És akárhányszor arra gondolok, hogy ez nincs így, hogy nem kellek, nem szeret, nem akar látni.. akkor a boldogság helyét elviselhetetlen fájdalom veszi át. Becsapnak az ösztöneim, erősen elakarják velem hitetni, hogy mi egyek vagyunk, pedig már csak én vagyok, ő nincs sehol. Nem tesz boldoggá az sem ha bárkit megkaphatok ha az egyetlen aki kell nem lehet többé az enyém. *

Ezt a pillanatot sohasem akarom látni az emlékeim közt.

Sem az ehez hasonlókat, bármennyiszer is megesett.

"Nem csak .. én csak akarom hogy lássák, hogy nem megy.. "

Olyan undorító seb, és még a vér sem folyik úgy mint a többiből, amelyiknek már csak heg van a helyén. Miért? Semmi értelme nincsen. Ha valaki igazán szeretne, nem lennék sebhelyes.

Vajon miért teszi?
Soha, soha senkinek nem volt akkora hatalma felettem hogy rábírjon a sírásra. Soha, egyetlen ember nem volt olyan helyzetben, hogy függjek tőle. Senki nem törhetett össze - és ez volt az egyetlen olyan dolog amire igazán büszke lehettem. Senki nem volt annyira fontos, hogy érzéseket tápláljak iránta . hogy igazán szeressem. Nem érdekelt más lelke, nem érdekelt más gondolata. Csakis a sajátom. És ez miért jó? Mert túléltem mindent. Az érzéketlenség remek dolog, bár ha ember nem is leszek tőle. Csodálatos könnycseppek nélkül élni, úgy, hogy majd mást hoz a reggel. Sajnos nem vagyok már érzéketlen. Közelsem. Ha egy valaki képes darabokra törni, és még a maradék darabjaim is csak rá vágynak akkor már nem lehetek teljes. Ha képes arra, hogy minden nap újra és újra megöljön, és én még mindig érzésekkel megáldott ember vagyok, akkor valóban fontos lehet. 
Elszakadt a gondolat menet. 
Najó a lényeg, hogy.. várjá már ezt sem tudom. 

nincs.

Ilyet még sosem éreztem. Szeretnék meghalni. Ez depressziós, és felelőtlen kijelentés volt, és biztos mindenki rögtön azt hiszi, hogy na egy újabb hisztis picsa. Ez az érzés biztosan elmúlik majd, de nem ebben a percben az biztos. Légy erős, tűrj balblabla. De mi a jó az egészben ha egyetlen dolog néhány szó ekkora fájdalmat tud okozni? Mi az értelme bárminek is, ha megöl? Miért szeressek, miért gyűlöljek, ha mindkét érzés egyformán kínoz? 

...

ajánlott olvasmány.

Mindennek eljön az ideje. 
Mostanában viszonylag kevés vidám bejegyzésem volt ^o) Nem meglepő, de azért nem katasztrófális az életem. Sőt, szép is a maga módján. De ma személyes levelet fogok írni. Vagyis a fele személyes a fele nem a többi része meg.. tudja a faszom:D ahogy sikerül.

Kedves 'címzett' ! :D ezt leszűkítettem xD

Nagyon kevés rá az esély, hogy ezt Te elolvasod. De ha nem írom le bánni fogom. Ezt kapod tőlem ajándékként. Azt, hogy örökre kizárlak mindenből aminek köze van hozzám. Nagy valószínűséggel évekig látni sem fogsz ^o) mostmár egyetlen közös pontunk sincs, ezt a várost leszámítva, nem maradt semmi.. Soha többé nem leszek a közeledben, egyedül a véletlen hozhat minket össze.

Hónapokig vártam a csodára, hisz teis tudhatod egy tündérmesében élek. Hónapokig vonultam el úgy aludni, hogy a hiányod majdnem megöl. Gyűlöltem rád nézni, gyűlöltem hallani rólad, gyűlöltem a neved. Téged mégis a mai napig szeretlek:$ Nem tudom mit tettél velem, a szívem egyik része neked van kibérelve (deszépen mondtam..:D) mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy kitöröllek, elkerüllek, akkor órákon át sírtam. Még reménykedtem, és még mostis reménykedek.. Tudod néha elhiszem, hogy ha délben felkelek (mert akkor szoktam... xD) és kinyitom a szemem téged látlak és majd a nyakamba ugrasz és újra.. újra .. nemtudom leírni jönnek a könnyek:$ Tudod, ha rájöttél, hogy mégis szeretnél velem lenni, akkor a kapun csak bekell mászni, meg már csöngőnk is van meg.. áhh fölöslegesen reménykedek. Látod? Ezt tetted velem. Érzéseket táplálok irántad. Mintha az édes vértestvérem lennél. Mostis rettenetesen hiányzol. És holnap is rettenetesen hiányozni fogsz, és már tegnap is rettenetesen hiányoztál. Vajon elmúlik valaha..?? A sorsa bízom magam, ha ezt elkell olvasnod akkor ugyis elofogod :)
háh:D

ennyi.

mélypont.

Nem ilyen nem létezik.
Nincs már több könnyem, tengernyi folyt ki belőlem, de még mindig nem apadtam el. 
Próbálok nevetni - hisz az alaptermészetem is a nevetés - de nem megy. Az első másoderc után újra elkezdek sírni. Kifogok száradni. Nem lesz ezígy faszás :/:/

Nem tudom mi van velem. Úgy érzem mindent, és mindenkit elvesztettem. Nem áll itt senki. Az utolsó ember akiben bíztam, hogy majd segít, és majd a puszta jelenlétével helyrehoz belém rúgott. Persze eztis csak képletesen. De akkora rúgást kaptam, hogy egy órán át folyamatosan sírtam, és küzdöttem a saját fájdalmam ellen. Vagyis még most is hullnak belőlem a könnyek, de igyekszem az írásra koncentrálni.


A fájdalom az életben maradás fontos kelléke. De mégis, mindjárt megöl. Elvette a hangom, és már csak némán sikítok. Térdre kényszerít, nem tudok járni. Megbénít. El se futhatok, nincs menekvés. Szembe kell nézni a puszta valósággal. De már nem félek semmitől. Nem létezik semmi ami bánthat. Ennél erősebb erő nincs, ennél jobban nem mar semmi. Még pár perc, vagy esetleg óra, és vége lesz. Akkor majd bátran állíthatom : nincs semmi ami engem legyőzhetne.  "

 Na ezért gyűlölöm az embereket. Pontosan ezért nem akartam közel engedni senkit, hogy ne legyen ez. Ne legyen egy ilyen éjszakám amikor úgy érzem tönkre tettek. Ne sírjak más emberek után, és ne hiányoljam a velük töltött időt. Már pedig most ezvan. Nem is csak egy ember hiánya bánt. Függök tőlük, és ez olyasmi ami elkerülhető lehetne ha teljesen antiszoc lennék ~
..de nem vagyok az. Antiszociálisnak lenni néhány szemszögből egész csábító ^o)  de hülyeség. És hogy miért? Erre nem tudok pontos választ adni. Talán 10ből azért az 1 napért amikor hálát adsz azért aki vagy, és azoknak az embereknek akik ilyenné tettek. Lehet, hogy 10 napból csak 1 ilyen, és a többin dühöngsz, vagy gyűlölsz, de végülis nézzük pozitívan. Havonta 3 szép napod van, ami évente 36 nap (ha elszámoltam bocs, nem vagyok jó matekos.:D) tehát lesz annyi szép napod, amiről majd a temetéseden beszélhetnek. 


Talán ez az egyik indok az antiszoc-ság ellen.




tiszteletem.